Járatok Róma úti céllal
Róma az örök város. Egyszerre modern, nyüzsgő 21. századi világváros, a mai Olaszország fővárosa, ugyanakkor egy ókori, középkori és újkori műemlékekkel teli varázslatos világ, ahol a látogató visszaröppenhet az időben és átélheti az európai történelem évezredeit. Szerencsére egyre több légitársaság kínálatában található olcsó repülőjegy Rómába , így ez az élmény is egyre többek számára válhat elérhetővé.
A Római Birodalom központjaként Róma a Földközi-tenger és Európa politikai és gazdasági hatalmi központja volt az i.e. 1. századtól az i.sz. 7. századig. Bár a korból sok épület vagy rom maradt fent szerte Európában, igazából csak itt, Rómában, a Forum Romanum ma is látható épületei között, vagy a hatalmas amfiteátrumban, a Colosseumban sétálva értjük meg a római birodalom lényegét és nagyságát. A Colosseumban zajlottak az ókori Róma leglátványosabb gladiátorjátékai. Bármilyen hihetetlen, az akkori kor építőmesterei képesek voltak arra, hogy az aréna színpadát vízzel árasszák el, így tengeri csatákat is imitálni lehetett.
Róma, az élő múzeum
Róma egy igazi élő múzeum , de nem csak az utcán járva csodálhatjuk a szobrokat és műemlékeket, hanem számos, világhírű múzeumába is betérhetünk. Ezek közül a leghíresebb a Vatikáni Múzeum. Itt található Michelangelo két leghíresebb freskója, illetve számtalan vallási témájú műalkotás. A Szent Péter téren járva ne feledje el feladni képeslapjait a Vatikáni Postán, aminek sebessége világhírű.
Rómát gyorsan és kényelmesen felfedezhetjük városnéző buszokkal, de az az igazi, ha a Szent Péter Bazilikától a Piazza del Popolo-ig gyalog szeljük át a várost. A jól kialakított sétautaknak köszönhetően két-három nap alatt az összes nevezetességet meglátogathatjuk.
Az ókori Rómán és Vatikánon kívül, többek között a reneszánsz és a barokk Róma is vár még ránk. Érdemes felkeresnünk a Michelangelo által tervezett Capitolium teret, a Bramante által tervezett palotákat, illetve a számtalan kisebb-nagyobb barokk templomot, amelyek tervezői között olyan nagyságok találhatók, mint Lorenzo Bernini és Francesco Borromini.
Ugyancsak megkerülhetetlen barokk alkotás Róma grandiózus kútja a Trevi-kút, amellyel kapcsolatban az a legenda járja, hogy ha háttal állva bedob az ember egy pénzérmét, biztosan visszatér Rómába. Rómában egyébként számtalan gyönyörű szökőkút van, a Piazza di Navona téren is több csodálatos alkotás található. Ezek közül az egyik legismertebb a Bernini által készített Négy Folyó Kútja, amelynek alakjai a Dunát, a Gangeszt, a Nílust és a Rio del Platát személyesítik meg.
Az olasz gasztronómia nyomában
Rómában könnyedén az igazi olasz gasztronómia nyomára bukkanhatunk. Rengeteg apró kávéház, szendvicset kínáló kioszk mellett érdemes betérni egy-egy igazi olasz trattoriába is. Az olasz konyha fogásai közül javasolt kipróbálni az igazi vékonytésztás, kemencében sült olasz pizzát, a különféle ízletes tésztaételeket, illetve a tenger gyümölcseivel készített fogásokat. A Via Giulia mellett található Campo de’ Fiori téren szémtalan trattoria vár minket, ám érdemes úgy időzíteni, hogy a téren rendszeresen felállított piacot is meg tudjuk látogatni. Ha városnézés közben lazítani szeretne, és vásárolni szeretne, akkor a Trevi-kút közelében levő korzóra érdemes elsétálni, ahol számtalan bolt kínálatából választhat.